A küszöbön túl

Több mint hét éve ismerem, de most először nem hallom a hangját.

Első találkozásunkkor néha elnézőn, néha kuncogva figyelte Gábor öcsi ifjonc legénykalandjait, zakatolt, repesett gazdája és a tivornyák előtt-alatt-után betérő haverok körül. Az maga volt az Age d'or, az aranykor. Jobban csak ifjú vőlegényként ismerhettem meg, ekkor már éltesebb, mélyebb tónusú baritonját. Csodáltam mély erezetű, cserzett testét, és szántam egyre hangosodó zokszói miatt. Egyre gyakrabban reccsent ránk, mintha ifjúságunkra kissé irigykedne, de éreztük, a megújulás elkerülhetetlen. 2006 volt az az év, és a ráncfelvarrás remekül sikerült: petyhüdt bőre ismét feszesen csillogott, hangja szinte belesimult hétköznapi csacsogásainkba, boldogok voltunk. Néhány hónap telt el így. Egy éjjel, legédesb álmom közepén, gitárhúr szakadására emlékeztető hangot hallottam, és felriadtam. Eltelt pár másodperc mire rájöttem, itthon vagyok, s csak a szokott zajokat (Levente kopácsolása a másodikon, Ica néni dohányos harákolása szemközt) hallom újra. De akkor tudtam, valami örökre megszakadt.
Onnantól kezdve epéje megkeserítette életünket. Úgy voltunk vele, mint Macóka a vekkerrel: kellett, hogy legyen, de már a jelenléte is az elmebajig zavart. Nappal még csak-csak elvoltunk, de az éjszaka! az bizony elviselhetetlen volt. Hogy a gyerek az ő nyivákolására ébred, az lassan megszokottá vált, de a végén már a kanapén egyet fordulni sem tudtam anélkül, hogy neki ne lett volna némi kommentárja. Az utolsó időkben már lábujjhegyen jártunk. Mit jártunk! Mint egy láthatatlan mocsárban, zsombékról-zsombékra ugráltunk, nehogy beleessünk. Fiatal házasként még elnézően mosolyogtunk, mondván "Ó, hiszen már nem mai csirke, ugye Imikém? - Igen, Ágikám, már öregecske szegény." és békességes lélekkel együtt éltünk vele. Ám, úgy látszik, ahogy mi is öregszünk, küszöbünk egyre süllyed. Vagy ő lett morózusabb. Summa summarum, most már elvesztettük a türelmünket, kiadtuk a parancsot: csend legyen! Egy kora tavaszi napon betömtük a száját. Nem tessék-lássék, hanem igazán, degeszre, hogy meg se nyikkanjon! Egy darabig még pattogott, hogy "így meg úgy", aztán hirtelen elnémult. Győztünk! Az akció majdnem tökéletesre sikerült, és mindezt ennek a fess úriembernek köszönhetjük!
Végre semmi zaj - a küszöbön túl.